...

Sziasztok!

Nem rég kitaláltam, hogy csinálni kéne egy livestreamet, hogy ha van esetleg érdeklődő. Hisz csak azt látjátok, hogy két Larry őrült hülyegyerek itt írogat, kevés szabadidővel, és rengeteg lelkesedéssel, de ennél többet nem...

Nos a valóság ez, összetévedtünk az interneten, egymásra találtunk, és barátok lettünk, ebből született a blog. Ám most, hogy útjaink elváltak - szerintem egyikünk sem tudja már, konkrétan miért, vagy ki hibájából-, de ebből következik, hogy a blognak VÉGE.

Nagyon sajnálom, hogy így alakult. Tényleg imádtam a titkos lovag szerepében tetszelegni, épp ahogy a biztató kommentjeiteket olvasgatni. :) Köszönöm, hogy eddig velünk voltatok!

Nem hiszek abban, hogy még valaha is lesz folytatása, bánom, hogy a történet nem teljesedhetett ki... Pedig sem ötletekben, sem kreativitásban nem volt hiány...

Szóval ismétlem, sajnálom, és remélem azért sikerült néhány jó percet szereznünk nektek... :)

Doraa

THE END

8. (Almost) Second

Sziasztok!

Meghoztuk az új részt, és habár kihagytunk egy röpke hónapot - amit ráfogunk a nézeteltéréseinkre, és az együtt töltött csodás őszi szünetre -, reméljük, hogy kárpótolunk titeket. És nagyon unom már, hogy minden fejezet így kezdődik... :D 

Jó olvasást!

Sanyi

Louis

Reggel Harry mellett ébredtem, karjai szorosan öleltek. Végignéztem rajta, miközben még mindig az álmom hatása alatt álltam.

Szép álom volt. Ott voltam én, és ott volt Harry is. Talán valami erdőben, vagy parkban... Emlékszem a fára, ami alatt feküdtünk. Nem történt semmi különleges. Csak néztük a fa levelei között átszűrődő fényt, és szorosan fogta a kezem, miközben mesélt valamit. Mindig is szerettem hallgatni a hangját. Megnyugtat.

Aztán ahogy kezdtem magamhoz térni, jöttem rá, hogy a tegnap esti utolsó emlékem az, ahogy mérgesen elvonul, bezárkózik a szobájába, én pedig tehetetlenül ülök a földön az ajtaja mellett. Egészen biztos, hogy nem engedett be... Hogy kerültem ide?

A kusza göndör fürtök helyett az órára pillantva jutott eszembe, hogy nincs időm ezen gondolkodni. Kipattantam az ágyból, és miután gyorsan összeszedtem magam, kiosontam a házból.

Mi is legyen? Miket szoktak ajándékozni? - gondolkodtam, miközben már az utcán sétáltam. A virág egyszerű volt, és kézenfekvő... Mit adjak most?

Hirtelen ötlettől vezérelve tértem be a sarkon lévő kis ABC-be. A csokoládés polc előtt álltam meg tétovázva, ám amint végignéztem a választékon, rögtön megtaláltam a megfelelőt. Három csomag Twixet a kezembe véve sétáltam a pénztárhoz, majd fizetés után futottam haza.

Nem éppen a legtipikusabb meglepetés, de a sikerében nem kételkedtem. Rájöttem, hogy hatalmas előnyt jelent számomra, hogy jobban ismerem Harryt, mint a saját tenyeremet. Pontosan tudtam, mit szeret, és mik a kedvencei. Ki ne lenne oda azért, aki a kedvenc csokijával ébreszti?

Hálát adtam az égnek, amiért lakótársam még aludt, amikor hazaértem. Ismét kerestem egy papírdarabot a tegnaphoz hasonlóan. Néhány perc elmélkedés után csak annyit írtam rá: "Legyen szép napod!", majd lakótársam ágyára helyeztem az édességgel együtt.

Ezt követően fürödtem, átöltöztem, mindennapi természetességgel, majd mint aki jól végezte dolgát, levágódtam a kanapéra. Ebben a percben csengettek.

Az ajtót kinyitva eléggé meglepődtem. Egy számomra ismeretlen lány állt velem szemben, oktalanul és idegesítően széles mosollyal az arcán.

- Szia, Emma vagyok, Harry-hez jöttem - nyújtott kezet.

Kételkedve fogadtam el a kézfogást, ő pedig azt követően lazán elment mellettem, és egyből besétált a göndör hajú hálószobájába.

Harry

Félálomban az oldalamra fordulva észrevettem, hogy Louis időközben eltűnt mellőlem, kezem erőtlenül zuhant az üres helyére. Zsibbadtak a végtagjaim, tágra nyílt szemeimmel a plafont pásztáztam. Ekkor hallottam, hogy valaki kopogás nélkül benyit a szobámba. Úgy véltem, a répaimádó jött vissza, ezért ügyet sem vetve rá folytattam a tevékenységem, és vártam, hogy bebújjon mellém a takaró alá.

Oldalra fordítva a fejem Emma kíváncsi tekintetével találtam szembe magam. Ijedten ugrottam fel, majdnem megfejelve az ágyam mellett térdelő lányt. Zörgést hallottam a padló felől, amint félrehúztam a takaróm.

- Jó reggelt, álomszuszék - suttogta, majd egy puszit nyomott borostás arcomra.

- Te hogy kerülsz ide?

Éreztem, ahogy meglepettségem kiül az arcomra. Megfogta a kezem. Gondolkodtam, hogy felkeljek-e, ám nem emlékeztem, hogy éjjel levettem-e az alsónadrágom.

- Úgy gondoltam, még áll az a múltkori ajánlatod - mosolygott, közben a szőnyeget kezdte bámulni. - Ne mondd, hogy nem tudtad, hogy jönni fogok.

- Mire gondolsz? - értetlenkedtem, mire lehajolt.

Felemelt a földről egy kis kék cetlit, és egy arany színű csomagot. Majd még kettőt.

- De aranyos vagy, szeretem ezt a csokit - ugrott a nyakamba, mire én átkaroltam.

Kivettem a kezéből a papírdarabot, és elolvastam.

"Legyen szép napod!" felirattal köszöntött valaki, és a kedvenc édességemmel. Ehhez nekem túl korán van - gondoltam.

- Ja, ömm, igen, izé... Neked vettem - hagytam rá, majd szájon csókoltam.

- Köszönöm - vigyorgott. - Tehát áll még az a randi?

- Persze, persze. Felöltözöm, és indulhatunk is.

Bólintott, és egy bájos mosoly jelent meg az arcán. A kezére támaszkodva felállt, aztán táncmozdulatokhoz hasonló léptekkel kiment. Csak néztem, és próbáltam összerakni a képet a fejemben. Sehogy sem ment...

Az ágyból kimászva bebizonyosodott a félelmem, miszerint meztelenül aludtam el. A fürdőszoba tükrében megcsodáltam magam, azután a mosdókagyló fölé hajolva megmostam a fogam. Miután végeztem, a komódomhoz sietve előkaptam egy fehér boxert, és fintorogva magamra erőszakoltam - jobb szeretem a szabadságot. A szekrényből kezembe akadó ruhákat összepárosítottam, majd azokat is felvettem, és követtem az imént távozó lányt.

Louis

A fejemben száz és száz kérdés kavargott egyszerre, amikor a lány eltűnt Harry szobájában. Jobb híján visszasétáltam a nappaliba, és törökülésben helyet foglaltam a kanapén. És vártam… És vártam. Ha ők most... Akkor én...

Ez a gondolatmenetem szerencsére itt ért véget, amikor az ismeretlen, sosem említett - lehet, hogy meg kellett volna jegyeznem a nevét - csaj egyszerűen lehuppant mellém.

Rá néztem, ám ő mással volt elfoglalva.

A Twix csokit - amit én Harrynek szántam - lassan nyitotta fel, jó párszor újra kellett próbálnia, annyit bénázott. Végül aztán sikerült hozzájutnia az édességhez - ami nem az övé-, jóízűen harapott bele, majd kis híján csámcsogni kezdett rajta. Eddig bírtam.

Felpattantam, és beviharzottam a szobámba.

Az első dolgom volt felhívni Eleanort, és elpanaszolni neki mindent. Már pusztán azzal is segített, hogy meghallgatott.

Azután rávettem a fiúkat, hogy csináljunk valamit közösen, mielőtt este próbára kell mennünk. Számos fantasztikusan intellektuális, vagy éppen határozottan unalmas program ötlet után végül a Nando'sban kötöttünk ki - pusztán azért, mert fél óra után meguntuk a szőke nyavalygását.

Láttam Liamen, hogy tisztában volt azzal, hogy valami nyomja a lelkem, ám szerencsémre eddig még nem kérdezett rá.

- Na és hogy álltok mostanában a kapcsolatokat illetően? - kérdezte Niall, miközben kajadarabok hullottak a szájából. - Zayn, tart még a rózsaszín felhő?

- Persze - vigyorodott el a fekete hajú. - Bár néha a sok szennyestől, és hatalmas rumlitól a lakásban nem látszik...

Ezért szerettem a One Directiont, vagyis a barátaimat. Bármikor, bármilyen körülmények közt meg tudnak nevettetni.

- Liam? Találtál már valaki gyönyörűséget, aki megérdemli a rengeteg szeretet? - vetette fel a szüntelenül csámcsogó srác.

Végignéztem az asztalon, a lehulló kajadarabok lassan beterítettek körülötte mindent.

A kérdezett tekintete egy pillanatra elködösült, majd ismét visszatért a belőle áradó életkedv a tekintetébe.

- Tudod, én még...

- Na, ne mondd... Az már hónapokkal ezelőtt...

- Niall! - emeltük fel hangunkat Zaynnel egyszerre.

- Semmi baj, srácok... - mosolygott Liam, majd folytatta az evést, amit az előbb abbahagyott. Még mindig nem dolgozta fel a Daniellel való szakítását.

Aztán rám nézett, és én már éreztem a vesztemet.

- Mondd csak, Louis, neked hogy-hogy már ilyen régóta nincs senkid? Vagy nem is keresel?

A fejemben ekkor futott át az összes káromkodás, amit valaha ismertem. Nem is tudtam, hogy ilyen gazdag a szókincsem...

Harry

Emma és én elhatároztuk, hogy a napot vásárlással töltjük, így boltból-boltba járva szórtuk a pénzünket, legtöbbször felesleges dolgokra, vagy épp olyanokra, amiket maximum egyszer használunk. Ám az egyik üzletben találtam magamnak egy kék kardigánt, amit már akkor a kedvencemnek nyilvánítottam.

Jó pár óra és rengeteg pénz után még mindig a sorok között ingáztunk. Ujjaimat az övéi köré fontam, és követtem.

Amikor a póló részleghez értünk, megállt, majd felém fordulva egy puszit nyomott a számra. Elmosolyodtam, és visszacsókoltam. Kezeimmel pedig a hátát, majd a derekát simogattam. Szorosan magamhoz húztam, mire a légzése felgyorsult, és erőteljesebben csókolt.

Telefoncsörgés szakított félbe. Elengedtem, hogy megkereshesse a mobilját, de az - mint feltételeztem - majdnem a táskája legalján volt.

- Nők... - forgattam a szemem rosszallóan, és elfojtottam egy vigyort.

- Psszt! - csapott rá a kezemre, amivel épp segíteni készültem. Miután megtalálta a készüléket felvette, és félre vonult. Míg beszélgetett, én nézelődtem. Emma közben visszatért, és láttam, hogy valami nincs rendben.

- Figyelj, el kell mennem... - nem nézett a szemembe, végig a cipőjét bámulta.

- Ki hívott? Mi történt? Baj van? - aggodalmaskodtam.

- Semmi komoly, csak beszélnem kell valakivel... Nem lenne gond, ha most elmennék? 

- Miért nem mondod el, hogy ki az? - vontam kérdőre.

- Mert lényegtelen, hidd el - mosolygott.

- Menj, de ha baj van, hívj.

- Imádlak.

Megpuszilt, majd a kosarat kivette a kezemből, és a pénztárhoz vezetett. Fizettünk, és a bejáratnál elváltak az útjaink.

Hazafelé sétálva végig azon agyaltam, vajon miért léphetett le, és hogy felhívjam-e.

Mire a lakásunkhoz értem, már késő volt, így nem számítottam rá, hogy akárkit is ébren találok.  A kulcsot elfordítottam a zárban, aztán beléptem az ajtón. Nem láttam el az orromig sem, eloldalaztam a lámpakapcsolóig, de hiába nyomkodtam, nem történt semmi.

Ezután zajra lettem figyelmes a kanapé felől. Úgy gondoltam, a srácok próbálnak szívatni. Tapogatózva eljutottam a legközelebbi válaszfalig, majd az ülőalkalmatosság mögé osontam. Belefúrtam az arcom az ülő idegen nyakába, majd egy határozott mozdulattal ráugrottam, és teljes testsúlyommal ránehezedve löktem le a fotelból. 

Louis nyögését hallottam az ágyékom környékéről, mire elkapott a röhögés. A könyöke az oldalamban volt, az egyik lába pedig a nyakamban, de én nem zavartattam magam, továbbra is rajta feküdtem, és nevettem. Megfogta a lábam, és lelökött magáról, én azonban nem tágítottam, ráültem a hasára, és fölé hajoltam.

- Mi a hézag, hapsikám? - kuncogtam.

- Ha-ha-ha, vicces vagy.

- Te meg ünneprontó - vágtam vissza.

- Kiborítottad a jégkrémem - mordult idegesen.

- Csak nem vagy szomorú? 

Beletúrtam a hajába.

- Nem... Áramszünet van, és féltem, hogy megromlik.

Erre ő is nevetni kezdett.

4. Díj!

Köszönjük *Kyra*-nak a díjat, ezúttal úgy döntöttünk, együtt válaszolunk a
kérdésekre, így talán nem olyan holt unalmas, hogy egy sort se olvassatok
belőle. :)

1.) Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!
2.) A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!
3.) 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!
4.) 11 embert meg kell jelölni és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés)

11. dolog rólunk:

1. Őrültek vagyunk (D: meg vagyunk húzatva)

2. Éjjel-nappal beszélünk. (D: reggel Sanyi kelt, éjjel én küldöm el őt aludni...)

3. Kedvenc időtöltésünk 5 órát rohadni a buszon

4. Imádunk kifeküdni a szomszéd kertjébe a csillagos ég alá két paplannal fetrengeni

5. })i({ (S: Előző életünkben mindketten szivárványcsillámpillangók voltunk...)

6. Egyikünk sem kutya (D: tudtommal)

7. A Föld nevű bolygón lakunk (D: tudományos tények bizonyítják!)

8. A fagyi finom

9. Mindkettőnknek vagy egy-egy darab idegesítő húga

10. Egymást szekálni jó

11. Szeretjük az állatokat (D: Sanyiéknak van mini farmjuk. Én oda még egyszer be nem megyek... xd)

Kérdések:

1. Mióta blogolsz?

S: én két hónapja, Doraa régóta

2. Mi ösztönzött az írásra?

D: engem az élet, Sanyit én

3. Van, olyan titkod, amit még senkinek sem mondtál el? :P

D: Sanyinak hosszas gondolkodás után van (nem sokáig, ha rajtam múlik), nekem szerintem semmi fontos...

4. Énekes lennél inkább vagy színész?

S: mindketten inkább énekesek

5. Mentél már be úgy egy órára, hogy gőzöd sem volt, mit vesztek? :D

S: aha

D: ritkán megyek be úgy, hogy tudom... xd

6. Hány fanfictiont olvasol?

S: 1

D: sok xd

7. Milyen nyelveket tanulsz?

S: mindketten angolt, a németet csak tanítják

8. Ki a legfontosabb számodra?

S: nem tudom

D: a barátaim... :D

9. Ha lehetne a sztárvilágból haverod, kit választanál?

S: hú... (D: fogalma sincs...) legyen Louis

D: passz xd Alex Pettyfer

10. One Direction koncert vagy 1.000.000$? :D

S: 1.000.000$.

D: egyértelmű, hogy a pénz, abból amúgy is kitelik a koncert xd

11. Szoknya vagy short?

S: egyértelmű hogy a sort.

D: megnézném Sanyit szoknyában... xddd am. meg gondolom szoknya, mivel dagadt a lábam... xd

Továbbá se nagyon tudjuk kinek tovább küldeni, de örök hála.

(D: én azért küldeném a plüss macimnak.. igen tehetséges...)

7. First

Sziasztok!

Itt az új rész. Reméljük, mindenkit kárpótol a hosszabb kihagyás miatt. A véleményeket várjuk.

Jó olvasást!

Sanyii.

Louis


Befejeztem a telefonálást, amiben Eleanor megkért, hogy holnap délelőtt kísérjem el vásárolni, mert fogalma sincs, mit vegyen fel, mikor a barátja elviszi bemutatni a szüleinek, illetve ellátott még pár jó tanáccsal a szerelmi bánatom témakörében. Mellesleg mindig is szerettem vásárolni, különösen Ellel, mert nem volt az az évekig válogatós fajta.
Mire leértem a nappaliba, Harry már ott aludt a kanapén. Fogalmam sem volt, hogy tudott ilyen pozícióban aludni, én biztosan képtelen lettem volna. Letérdeltem mellé, így arcunk egy magasságba került. Bámultam vonásait. Szerettem bámulni...
Megadóan sóhajtottam fel, majd feltápászkodtam, és lefeküdtem aludni. Hiányzott mellőlem...
Másnap már olyan nyolc óra körül felébredtem, majd megkerestem Harry-t, aki még békésen aludt odakinn a nappaliban.
Halkan és gyorsan kapkodtam magamra ruhákat, majd sietve elhagytam a házat.
Mikor beléptem a sarkon lévő, aprócska virágüzletbe, és kértem két szál vörös rózsát az eladótól, bele se mertem gondolni, mire készülök éppen. Amikor a házon végigkommandózva - szerencsémre még mindig senki sem volt ébren - a virágokat Harry ágyára tettem, melléjük egy 'Jó reggelt!' feliratú cetlit helyezve, már nem is akartam.
Itt azonban elszállt az összes bátorságom, és fejvesztve menekültem a szobámba. Gyorsan rendbe szedtem magam, zuhanyoztam, és átvettem egy-két egymáshoz jobban illő ruhadarabot, majd a nappali, vagy a göndör hajú énekes szobája felé se pillantva elhagytam a házat.
Az egész nap csak úgy elszaladt. Ellel egy gyors éttermi reggelivel kezdtük a napot, majd a boltok végigjárásával folytattuk, mígnem hat, a szem előtt tartott alkalomra tökéletesen megfelelő ruhával később úgy döntöttünk, hogy a moziban kipihenjük a nap fáradalmait.
Meglepően jól éreztem magam, meséltem a reggeli akciómról is, mire volt barátnőm nemes egyszerűséggel kinevetett. Bár azt azért még mindig kuncogva elismerte, hogy ha annak idején nála ilyennel próbálkoztam volna, talán még együtt lennénk.
Ő is mesélt, az új életéről. Kihallottam szavaiból, hogy mennyire boldog. Örültem a boldogságának, hiszen bár már semmilyen gyengéd érzelmet nem tápláltam iránta, mégis fontos volt számomra.
Éppen mikor hazaindultam, csörgött a telefonom. Hazza volt az, és azt hiszem kissé idegesen, de inkább talán csalódottsággal a hangjában tudakolta, hogy hol vagyok. Nem tudtam neki mást válaszolni, mit hogy Eleanorral, és hogy sietek, meg megyek, amint tudok.
Miközben hazafelé vezettem, jöttem rá, hogy valójában semmi kedvem sincs hazaérni, Egyáltalán nem vágytam a Harry-vel való találkozásra. Nem akartam végighallgatni a hosszú monológját, hogy látja rajtam, hogy szenvedek, és hogy van valami baj, és ha még szeretem Elt, akkor menjek vissza hozzá.
Ahányszor sejtettem, hogy ilyen, részemről kéretlen őrültségeket készül mondani, inkább meg akartam csókolni. Pusztán azért, hogy csendben maradjon végre.



Harry


Tíz óra körül keltem fel, amikor nyújtózkodtam, ezt követően akrobatákat megszégyenítő módon leszaltóztam a kanapéról, és megfejeltem a kávézó asztalt. Felmásztam az eredeti helyemre, majd - mivel csak egy boxer volt rajtam - magamra húztam a takarót, és a vállamra terítettem.
A konyhapultnál ülve egy csésze kávé után úgy döntöttem, lefoglalom magam valamivel, miután felöltöztem. Így elindultam a szobámba ruhát keresni. Gyakorlatiasan felszaladtam a lépcsőn, igyekezve nem kárt tenni magamban. A szobába belépve a szekrényem elé ugrottam, kinyitottam, és kivettem egy felsőt. Már épp az ágyamra hajítottam volna, és mentem volna fogat mosni, amikor észrevettem valamit az ágyon, ami nagyon nem illett oda.
Közelebbről megnézve két szál rózsával találtam szembe magam, és egy kis cetlivel, amin valaki jó reggelt kíván nekem. Zavarodottan emeltem fel az ajándékaim, és kerestem valami utalást arra, hogy kitől kaphattam, de semmi. Első gondolatom Emma volt, így hát megragadtam a mobilom, és tárcsáztam a számát. Kicsengett...
- Igen? - szólt bele a telefonba.
- Szia, Emma. Harry vagyok. Felébresztettelek?
- Szia, dehogy - nevetett.
- Otthon vagy? - érdeklődtem.
- Igen. Ami azt illeti, nem rég értem haza. Vettem egy-két dolgot. Nemsokára lesz a testvérem születésnapja  - magyarázta hadarva. - Voltam a környéketeken is, de nem akartam zavarni...
Ekkor már biztos voltam benne, hogy az ő műve.
- Nem zavartál volna, bármikor szívesen látlak - vágtam bele a szavaiba.
- Észben tartom. Miért hívtál?
Azt azért nem mondhatom, hogy meg akartam kérdezni, ő küldte-e az ajándékot...
- Csak el akartalak hívni valahova ma este - improvizáltam.
- Ne haragudj, Harry, de ma este nem érek rá. A barátnőimmel megyek moziba.
Nem voltam túlságosan szomorú, mivel az estét inkább Louis-val szerettem volna tölteni.
- Nem baj, majd máskor - színleltem csalódottságot.
- Még egyszer, sajnálom. Majd bepótoljuk.
Azzal elköszöntünk, és letettem a telefont, majd a virágot a kezembe véve egy váza és Lou keresésére indultam.
Az előbbit hamar megtaláltam egy szekrényben, majd megtöltöttem vízzel, és bele helyeztem a növényeket, ám barátom nyomát sehol sem leltem. Próbáltam hívni - minimum tízszer-, de a telefonja foglaltat jelzett.
Úgy éreztem, direkt kerül, és ez rosszul esett. Még csak azt sem mondta, hová megy... Nem volt más választásom, kerestem hát két filmet, és pattogatott kukorica társaságában múlattam az időt.
Az egész napot filmezéssel töltöttem, néha tweeteltem valamit, de végig nagyon egyedül éreztem magam. Amikor végképp meguntam, kikapcsoltam a TV-t, és újból próbálkoztam felhívni a legjobb barátom, ám ezúttal ki is csengett.
Louis hangja megbánó volt, halk és tartózkodó, mialatt én igyekeztem nem kimutatni, mennyire bánt, amit csinált. Amint megtudtam, hogy Eleanorral volt, eldöntöttem, hogy miután hazaért, beszélek vele a témában.
Így hát helyet foglaltam a kanapén, és az egyetlen normálisnak tűnő műsort - a TV Shop-ot - néztem.



Louis


Szinte félve fordítottam el a kulcsot a zárban. Semmi jóra nem számítottam. Belépve lerúgtam a cipőmet, és ledobtam a kabátomat. Meglepve tapasztaltam, hogy Harry nem sietett rögtön elém.
Körbenéztem a lakásban, végül ismét a nappali kanapéján találtam meg, kidőlve. Hogy képes ennyit aludni?
- Harry - keltegettem halkan mellé térdelve, karján végigsimítva.
Nem reagált sem szólítgatásomra, sem az érintésemre, amely tovább haladt arcára, majd visszatért karjára. Gyengéden megráztam.
- Mi van? - nyögött fel kómásan. Nem bírtam ki vigyorgás nélkül.
- Ébresztő, Hazza - hajoltam közel füléhez, mire esetlen mozdulattal felém kapott.
Hirtelen felült, és láttam rajta, hogy már teljesen magánál van. Végem...
- Hol jártál?
Vettem egy mély levegőt, és mellé ültem.
- Eleanorral voltam vásárolni... - kezdtem bele. Láttam az arcán, hogy hiába kérdezett rá, semmi kedve sincs meghallgatni a válaszomat.
Kinyújtotta karját, megragadott egyet a kanapén lévő világosbarna díszpárnák közül, és magához ölelte. Olyan elhagyatottnak tűnt. Az X-faktorbeli napok jutottak az eszembe. Mennyiszer öleltem át szó nélkül, amikor ilyen arcot vágott. Honvágya volt, nem találta a helyét, és szüksége volt valakire. Most is én akartam lenni az a valaki.
- De nem igazán fontos - fejeztem be előbb elkezdett mondatomat másképp, mint akartam.
- Persze. Ne is mondd. Mostanában valahogy semmi sem igazán fontos, ami veled, vagy velem kapcsolatos. A barátságunk sem igazán az....
Hirtelen tört ki, felpattant a kanapéról. Az elkeseredettség és az idegesség beszélt belőle.
Elé léptem, és mielőtt bármit is reagálhatott volna, kitéptem kezéből a párnát, amit még mindig szorongatott, és magamhoz öleltem. Azonnal visszaölelt, majd engedett is volna el, mire felmordultam.
Elnevette magát, és még szorosabban fonta körém karjait, mint először. Azt hiszem, egy papírlap sem fért volna el köztünk. Ebből bajok lesznek...
- Na jó... Elárulnád, hogy mégis mi a frászért találkozgatsz Ellel, ha egyszer szakítottatok?
- Nem.
- Louis! - háborodott fel, és megint el akart távolodni. Időben megakadályoztam.
- Ne ölelgessél itt... Louis Tomlinson! Beszélj most azonnal, vagy halott vagy! - próbált komolyságot tettetni, ám szavai nevetésbe torkolltak.
- Segítettem neki ruhát választani, ami illik egy olyan alkalomra, amikor a barátod bemutat a szüleidnek... - magyaráztam.
Közel volt... Tényleg nagyon közel. Éreztem, ahogy levegőt vesz. Mély levegőt...
- Hogy mi? - kiáltott fel élesen, és ezúttal már elengedtem. Hitetlenkedve nézett rám. Felszaladtak a szemöldökei. Édes volt.
- Mondom ruha. Vásárlás. Barátja szülei. Megismer. Világos?



Harry


Indulataim javarészt visszafojtva néztem a szemeibe, ő pedig úgy kezelt, mint egy óvodást. Tulajdonképpen gőzöm sem volt, miért akadtam ki ennyire... Hiányzott a társasága, de felülmúlta a bánat, amit amiatt éreztem, hogy szívesebben lóg a volt barátnőjével, mint a legjobb barátjával.
- Hát jó... Ha neked fontosabb Eleanor, mint én, akkor ezt a beszélgetést itt akár abba is hagyhatjuk - hadartam a szavakat.
Lou arca döbbent volt, ám nem szólt semmit, szemeit lesütötte. Elvesztem a gondolataimban. A türelmem elfogyott, és egy gyenge mozdulattal arrébb löktem, ügyelve, hogy ne legyen baja, mégis éppen elég nyomatékot adjak tettemnek. Azzal ott hagytam. Éreztem a hátamban a vérig sértett tekintetét, és abban a pillanatban már kínzott is a lelkiismeret furdalás. Mielőtt a lépcső végéhez értem volna - ahonnan még látom Louis-t -, gondolkodtam, hogy visszaforduljak-e, de a büszkeségem azt kiabálta, ne. Kétségbeesett nevetés tört fel belőlem, de hallva saját hangom, azonnal abbamaradt. Szánalmasnak éreztem magam.
Leültem a szobám bejárata elé, és bámultam az előttem lévő színes, ízléstelen vázát. Sohasem értettem, miért van az ott...
Aztán hangokat hallottam a lépcső felől. Egy másodpercnyi agyalás után már biztos voltam benne, ki a zaj forrása. Nagy lendülettel emelkedtem fel, és még mielőtt az ajtó túloldalán lettem volna, megpillantottam Louis bocsánatkérő arcát. A kulcsot elfordítottam a zárban, majd az ágyamhoz siettem, és a takaróm alá bújva vártam a végítéletet.
Kopogás... Csendben maradtam, nem adtam jelét annak, hogy bármi mondandóm lenne az ő irányában.
- Harry, nyisd ki! Légyszíves - könyörgött a fiú az ajtóm előtt.
Aztán csend. Feltételeztem, a válaszom várta. Hát várja csak! - gondoltam önfejűen.
- Kérlek...
Legkisebb érdeklődést sem mutatva fordultam a fal felé. Mivel álmos egyáltalán nem voltam, így az éjjeliszekrényen lévő fülhallgatóm után nyúltam, és megkerestem a telefonom. Halk zene társaságában megkíséreltem kizárni a külvilágot, és vele együtt Louis hangját.

Órákkal később még mindig ébren voltam. Kikapcsoltam a zenelejátszóm, hogy megbizonyosodjak róla, feladta-e már a próbálkozást. Kinéztem a kulcslyukon, ám semmit sem láttam, így hát kimentem.
Legnagyobb meglepetésemre egy alvó fiút találtam a padlón. Olyan gyengének, és védtelennek tűnt, hogy azonnal megenyhült a szívem. Lehajoltam, majd egyik kezemet a tarkója alá, másikat pedig a lábai köré fonva felemeltem, megtámasztottam az ajtót, és elindultam befelé.

6. Dates

Hey everyone!

Meghoztuk az új fejezetet, bár azt hiszem, a történéseknek nem igazán fogtok örülni... Ám egy percig se essetek kétségbe, a következő részben már kezdődik a játék.
Annyit szeretnék még kérni, hogy a másik blogomhoz kapcsolódó kéréseiteket és kérdéseiteket ott közöljétek, illetve nem tudom még, mikor lesz kész az utolsó fejezet, de dolgozunk rajta.
Have a nice day!

Doraa

Louis


Mikor dél körül felkeltem - alig tudtam elaludni, a gondolataim, és a tény, hogy Hazza még mindig nem ért haza, ébren tartottak -, első utam a göndör szobájába vezetett. Ő ott feküdt az ágyán kiterülve, ruhástul.
Lazán befeküdtem mellé, és közelről tanulmányoztam lehunyt szemeit, orrának vonalát, telt ajkait...
Majd egyszer csak meglepetten hőköltem hátra, amikor zöld tekintetével találtam szembe magamat - kis híján leestem az ágyról. Ő utánam nyúlt, és kezemnél fogva visszarántott, ám ezzel még közelebb kerültem hozzá. Most eszméltem csak rá, hogy ha nem ébred fel, akkor nemes egyszerűséggel  megcsókoltam volna.
Akkor pedig ellökött volna, le az ágyról, aztán pedig kihajított volna a szobából. És most a folyosón ülnék, fájó végtagokkal. Hálát adtam az égnek, hogy nem aludt tovább, miközben ő nevetett.
- Álmos vagyok... - közölte.
- Akkor én megyek is... - kezdtem el kikászálódni mellőle, de ismét visszarántott.
- Maradj! - morogta, mire most én nevettem el magamat.
- De én igazából... - kezdtem bele, ám a szavamba vágott.
- Másnapos vagyok, ne kötekedj velem!
Az arcomon ülő vigyor csak még szélesebb lett.
- Rendben - nyugodtam bele sorsomba.
Magamban azért még hozzátettem, hogy persze, mindig is szerettem magamat kínozni. Harry átölelte a derekam, és már biztos voltam abban, hogy nem bírom tovább ép ésszel, ha a teste hozzám simul. Érinteni akartam, és csókolni, és...
Szabadulnom kell, most.
- Pedig épp arra gondoltam, hogy mennyire jó is lenne, ha a legjobb barátomnak ágyba hoznám a reggelit... - morfondíroztam félhangosan, mire azonnal elengedett. Néha, ha jó kedvünk van valami miatt, meg szoktuk lepni egymást ilyen módon.
- Szeretem a palacsintát... - jegyezte meg, én pedig megértettem a célzást.
Miután elkészítettem a kért ételt - csak a felét égettem oda -, tálcára pakoltam, és bevittem a szobába. Harry ugyanabban a pozícióban feküdt, mint amikor kimentem, talán csak a jobb karját rakta arrébb egy kicsit.
Ettünk, nevettünk, mialatt a TV-ben valami bugyuta szerelmes film ment, amit Hazza tett be - ragaszkodott hozzá.
Aztán pár órával később csörgött a telefonja, ő pedig elvonult beszélni, hogy ne halljam. Sose szokott ilyet csinálni. Biztos valami fontos...
Aztán még fél órával később készülődni kezdett, és öt órakor távozott, bármiféle magyarázat nélkül, csupán annyit mondva, hogy majd jön. Egy dolog azonban kissé zavart: sokkal jobban kicsípte magát, mint amennyire egy egyszerű délutáni találkozóra kellett volna.



Harry


Louis-val töltöttem az egész délutánt. Nagyon jól szórakoztunk, ám ezt félbeszakította a telefonom csörgése. Az éjjeliszekrény felé nyúltam, majd a képernyőre pillantva megállapítottam, hogy Emma hív. Felálltam Lou mellől, és kimentem, hogy még véletlenül se hallja, miről beszélünk.
Felvettem, és hangját meghallva elöntött a szorongással teli izgalom. Látni szerettem volna, nagyon hiányzott.
Megbeszéltünk egy randit hat órára, én pedig úgy döntöttem, bemutatom a srácoknak, mivel legutóbb nem volt rá alkalmam.
Miután letettük a telefont, visszamentem a szobába, a szekrényem elé álltam, majd nagy nehézségek árán kiválasztottam a ruhám... Louis mindeközben értetlenül bámult, és próbált a TV-re koncentrálni. Csodálkoztam, hogy nem kérdezte meg, hová készülök, bár biztosan sejtette. Fél órát töltöttem a fürdőszobában, zuhanyoztam, borotválkoztam, majd amikor úgy döntöttem, kész vagyok, felöltöztem és elindultam.
Útközben betértem egy kisebb ajándékboltba. Hosszas válogatás után találtam egy plüss cicát - ami nekem nagyon tetszett -, és megvettem. Nincs túl nagy érzékem hozzá, de a lányok szeretik a ilyet, én pedig a macskákat.
A háza elé érve letettem a táskát a hátam mögé, majd bekopogtam. Két perc után ajtót nyitott, azután üdvözlésképp a nyakamba vetette magát. A szívem majd' kiugrott. Szorosan magamhoz vontam, beszívtam haja illatát. Arcát a kezeim közé fogtam, és az ajkaira tapadtam.
- Szia - nyögtem, amint levegőhöz jutottam.
Belemosolygott a csókba. Hátrébb húzódtam tőle, hogy szemügyre vehessem.
- Gyönyörű vagy.
- Köszönöm - pirult el. - Hová megyünk?
- Úgy gondoltam, elviszlek hozzánk. A legutóbb nagyon udvariatlanok voltunk, nem is ismernek téged.
Beleegyezően vigyorgott, majd bezárta az ajtót, én pedig lehajoltam a meglepetésemért.
Próbáltam minél észrevehetetlenebbül megoldani, de kiszúrta.
- Mi az ott a kezedben? - kíváncsiskodott.
- Óóó, ezt csak... neked hoztam - nyújtottam felé az ajándéktáskát.
- De aranyos vagy, nagyon tetszik.
Megpuszilt köszönetképp, majd belém karolt, és sétálni kezdtünk. Én kérdeztem, ő pedig mesélt magáról, és örültem, hogy egyre jobban megismerem.
Mielőtt beléptünk volna a lakásba, megtorpantam, és gondolkodni kezdtem.
- Figyelj, te csak lazulj el, és nem lesz semmi baj - nevettem. - Majd én vigyázok rád.
Az arcára rögtön kiült a zavartság, ami az ajtón belépve szertefoszlott. Nem találtunk lenn senkit.
- Liam, Louis, Niall! - ordítottam az emelet irányába, de nem érkezett válasz. - Ülj csak le - utasítottam kedvesen Emma-t.
- Itt vagyunk - vonszolta le magát Liam a lépcsőn, majd Niall szőke feje is felbukkant mögötte.
- Sziasztok - Niall arcán letörölhetetlen vigyor ült.
Emm bemutatkozott nekik.
- És Lou? - érdeklődtem.
- Elment itthonról, de nem mondta, hova - válaszolt Liam.
Vágtam egy grimaszt, ezzel teljesen lezárva a témát. Készítettem vacsorát, aztán körbevezettem a vendégemet, de a szobámat hagytam utoljára. Leültünk az ágyamra, és beszélgettünk, amivel hamar elment az idő.
- Nekem most mennem kellene... - szólalt meg a lány a karjaim közt.
- Nem maradnál éjszakára? - kérleltem.
- Nem, nem szabad - forgatta a fejét.
- Akkor hazakísérhetlek?
- Fogok egy taxit - mosolygott.
- Biztos?
- Teljesen - nyugtatott meg.
Megcsókoltam, majd lementünk, és kikísértem. Megvártam vele, amíg az autó a házunk elé ért. Elbúcsúztunk, és néztem, ahogy elmegy...



Louis


Alig hogy Harry elment, a telefonom máris megcsörrent, kiszakítva ezzel értelmetlen gondolataim sokaságából. Meglepődve emeltem fülemhez a készüléket.
- Igen?
- Szia. Hogy vagy? Mi történik mostanság a...
- Eleanor - szakítottam félbe. - Mit akarsz?
Nem akartam vele bunkó lenni, csak nem voltam a legjobb formában. Szerencsémre ő ezzel az együtt töltött idő után tisztában volt, mindig is kihallotta hangomból a feszültséget. Nyugodtan folytatta.
- Arra gondoltam, ha van kedved találkozhatnánk. Mondjuk megihatnánk egy kávét...
- Mikor?
- Egy óra múlva?
- Tökéletes. A szokásos helyen egy óra múlva - erősítettem meg, majd egy-egy szia után letettem a telefonom.
Eleanorral békésen váltunk el. Nem volt sem vita, sem ajtócsapkodás. Részemről azt hiszem, egyszerűen csak elmúlt a tűz... Vagyis csak más iránt kezdett el lángolni.
Miután egy szép délután kávét iszogatva mindezt elmeséltem neki, ő is egyetértett. Így aztán mosolyogva egyeztünk meg, hogy amint kilépünk a már-már törzshelyünkké váló, kis, otthonos hely ajtaján, az útjaink elválnak. Még emlékszem az apró búcsúcsókra, amit az ajkaimra adott. Nem éreztem semmit, nem volt sem villámcsapás, sem pillangók, egyszerűen csak a mögöttünk lévő közös múlt jutott eszembe.
Azóta nem is nagyon találkoztam vele, hiszen sosem hittem a szakítás után barátság mesében. Ám ha magunkra gondolok, talán el tudnám képzelni.

Mikor odaértem, El már ott várt, és meleg, baráti öleléssel üdvözölt. Amíg rendeltünk, majd leültünk, egyikünk sem igazán szólalt meg. Aztán belekortyoltam a kávéba, és ömleni kezdtek belőlem a szavak. Az elmúlt hetek történései. Ő pedig a megnyugtató, és kedves mosolyával hallgatott. Mindig is figyelt rám, úgy tudott hallgatni, és megérteni, mint senki más, akit ismerek. Ezt szerettem benne, többek közt.
Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy Harryről beszélek neki, meg a titkos érzelmeimről, ám egy csepp meglepettséget sem tudtam leolvasni az arcáról. Inkább úgy festett, mint aki mindig is sejtette.
- Louis... Ha mindezt valóban komolyan gondolod, akkor lépned kell... - jelentette ki.
- Tudom... De mégis mit? Több, mint két év barátság után csak álljak elé, és közöljem, hogy belezúgtam, mint ló az árokba? - keseredtem el.
- Hát ha azt akarod, hogy fejvesztve meneküljön előled...
- Nem, de... Semmi ötletem.
- Lou... Csak szépen lassan... Ha őt akarod, meg kell hódítanod, mint bárki mást. Biztos, hogy nem vagy számára közömbös...
Azt hiszem, ekkor fogalmazódott meg bennem a tökéletes terv.

Mikor hazaértem, egyszerűen mindenre elszántnak éreztem magam, és különlegesen boldognak. Talán az elém táruló jövőkép reményétől.
Harryt a tévé előtt találtam meg, a kanapén aludt. Fogtam magam, és ráültem, mire felnyögött.



Harry


Aludni próbáltam, amikor hallottam, hogy csapódik a bejárati ajtó. Valaki sóhajtott egyet, közelebb lépkedett, majd teljes súlyával rám nehezedett - Louis... Gondolataimnak hangot adva nyögtem egyet.
- Lou... kérlek - nyöszörögtem.
- Mire? - nevetett.
A szemeimet törölgettem, hogy jobban láthassam a vidám ábrázatát, majd egy határozott mozdulattal az oldalamra fordultam, lelökve ezzel őt a földre.
- Már semmi... - mosolyogtam édesen, és visszafordultam.
- Na már, ne csináld ezt! Nem látod, hogy épp kommunikálni szeretnék? - erőlködött.
Erőt vettem magamon, és felültem, Louis pedig ledobta magát mellém. Lábait az ölembe vetette, majd kényelembe helyezte magát.
- Mi a helyzet? - érdeklődött.
- Hiányoltalak este - húztam el a szám.
- Sajnálom, Eleanorral találkoztam.
Meglepett arcomat látva elkezdett magyarázkodni.
- Felhívott, hogy találkozzunk. Elmentünk a kedvenc kávézónkba és beszélgettünk. Nagyon jól éreztem magam. Nem is tudtam eddig, hogy mennyire hiányzott.
- Tehát újrakezditek? - szólaltam meg kis kihagyás után.
- Nem, dehogy. Mondtam, hogy már semmit sem érzek iránta. Csak egy baráti találkozó volt - mosolyodott el. - És te merre jártál ma, báránykám?
Épp mesélni kezdtem volna a randimról, amikor csörögni kezdett a telefonja. Csípőjét fellökve benyúlt a nadrágzsebébe, előhalászta a mobilját, és felvette. Bocsánatkérően rám pillantott, majd beleszólt.
- Szia, El... Dehogy zavarsz, mondd csak.
Azzal felállt, és felment ez emeletre. Még hallottam, ahogy becsukta a szobája ajtaját. Az egész lakásra csend borult. Kerestem egy paplant, azután alsónadrágra vetkőztem, és lustaságra hivatkozva lefeküdtem a kanapéra. Betakaróztam, majd pár pillanattal később már el is nyomott az álom.

5. Statement and ...

Sziasztok! Meghoztuk az ötödik fejezetet. Igaz, hogy sokat késtünk, de inkább nem sorolom el az elfogadható mentségeket... Reméljük, minden kiderül ebben a fejezetben, amire kíváncsiak voltatok. Jó olvasást! Sanyii.

Louis

Amíg a szobámba értem, próbáltam szigorúan nem Harry érintéseire gondolni, amik már így is nem kis problémát okoztak. Már éppen készültem volna könnyíteni magamon, amikor kopogtak az ajtón. Ezt nem hiszem el...

Természetesen ő volt az. Csak egy perc nyugtom lehetne...

Valamit habogott a telefonjáról, mire beinvitáltam, az ajtót pedig visszazártam, ahogy eddig volt. Több látogatóra tényleg nincs szükségem.

Miközben ágyam felé haladt, több ezer variáció fordult meg a fejemben arról, hogy miket tehetnék vele. Azt hiszem, egyiknek sem kéne megtörténnie, így hát irányt változtattam, és a gardróbomhoz léptem.

- Mit vegyek fel? - tettem fel az egyszerű kérést.

Tudtam, hogy bár már rég megtalálta a telefonját, még mindig a szobában van. Eddig sosem zavart. Most valahogy mégis...

- Azt a csíkos pólót, amit a múltkor vettünk... Az igazán jól áll - éreztem, ahogy a hátam mögé áll, és onnan szemléli szekrényem tartalmát. - Tuti az összes lány a lábaid előtt hever majd, ha abban lát...

Elnevettem magam, ahogy ő is. Ha csak sejtené, hogy mennyire nem érdekelnek a lányok, vagy hogy valójában kit szeretnék, ha a lábam előtt heverne...

Az említett felsőért nyúltam, majd átcseréltem arra az eddigit. Hazza meg csak állt. Hátranéztem.

- Neked nem kéne öltöznöd?

- Öhm... de... Mentem is... - bólogatott hevesen, majd kisétált a szobából.

Délután az interjún csupán egyszerűen hoztuk a formánk. Szokás szerint hülyéskedtünk, viccelődtünk, és szórakozunk, megnevettetve ezzel egymást, és a körülöttünk lévőket. Megembereltem magam, és elviseltem Harry érintéseit, sőt, a tőlem megszokott széles vigyorral viszonoztam őket.

Egyszóval minden olyan volt, mint mielőtt ez az egész elkezdődött volna. Mielőtt még nem éreztem semmi nem helyén valót.

Néha láttam, ahogy Liam immár megnyugodva pillant rám, pedig ő valószínűleg sejtette, hogy az eddigi letörtségem oka még koránt sem szűnt meg. Ám mégis végre mindenki mosolygott, még én is, és habár mindegyik vigyor a kamerának szólt, mégis őszinték voltak.



Harry


Miután véget ért a beszélgetés, az újságíró hölgy kezet fogott mindannyiunkkal, majd kiment a szobából, mi pedig egymásra néztünk a srácokkal, és követtük. A folyosón megálltunk, kényelmesen elhelyezkedtünk, és vártuk, hogy Paul értünk jöjjön, és a koncert helyszínére vigyen minket. Zayn és Niall a banda többi tagjától távol ült le, és a szőke telefonját szidták kórusban.
Fáradt voltam. A szemeimet becsuktam, így próbáltam pihentetni őket, fejemet hátra hajtottam, és a falnak támasztottam, amikor éreztem, hogy valaki leül mellém, szorosan hozzám bújik, és lélegzete a bőrömet súrolja.
Felkaptam a fejem, amikor az illető beleharapott a nyakamba és szívni kezdte azt.
- Szia - ugrott fel velem egy időben Louis, arcán széles vigyorral.
- Meg vagy húzatva? - ordítottam, majd kezemmel automatikusan a sebhez kaptam. - Látszik?
- Nem - mosolygott.
- Ne hazudj! - morogtam rá. - Ha ezt valaki meglátja...
- Nyugi, mire való a sál? - nevetett.
Karommal átnyúltam mögötte, aztán átkaroltam a vállát. Mit sem tudóan összefonta ujjainkat, és ajkai mosolyra húzódtak. Amikor a többiek felé fordult, vállánál fogva az ölembe húztam, majd összetúrtam a haját, amit nyögések és éles hangok sorozata követett. Lenyugodtam, Louis-t elengedtem, ám ő nem volt hajlandó felkelni az ölemből, amíg a menedzserünk meg nem jelent.
A kocsiban Niall és Liam között foglaltam helyet, Zayn az anyós ülésen, Louis pedig mögöttünk ült, egyedül.
A szokásos viccelődések és éneklés teljesen lekötött a majdnem egy órás úton.

A klubhoz értünk. Egymást fellökve kikeveredtünk az autóból, megkerestük az öltözőinket, és mivel csak kettő volt, a szokásos felállás szerint osztottuk szét őket. Én Louis-val kerültem egybe, a másikat Liam, Zayn és Niall vette birtokba.
Átöltöztem, majd a mosdó felé vettem az irányt, hogy megbizonyosodjak róla, jól nézek ki. Louis nagyon sokáig nem adott életjelet a szomszéd helyiségből, ezért úgy gondoltam, ellenőrzöm, él-e még.
- Nem segítenél?
A nadrágtartóját szerette volna feltenni, de nem sikerült neki, és kétségbeesett arckifejezését látva kitört belőlem a röhögés.
- Dehogynem - léptem közelebb, majd a hátsó csatot megragadva a nadrágjához erősítettem.
- Köszönöm - vigyorgott bután.
A telefonjára nézett, aztán megfogta a kezem, és a kijárat felé ráncigált, én pedig szófogadóan követtem. A fiúk már vártak ránk.
- Még Zayn is hamarabb elkészült - szúrt le minket Niall. - Mi tartott eddig?
- Lou nadrágja... - feleltem minél kétértelműbben, mire mindenki értetlenül nézett.

A színpadon mindent úgy csináltunk, ahogy a turnénkon. Igyekeztünk a legjobbat hozni, pedig csak próba volt. Skáláztunk, majd elénekeltünk néhány dalt.



Louis


A fellépésen minden rendben zajlott, mi énekeltünk, a rajongók pedig visítoztak, és tapsoltak.
Eljött az utolsó szám, amikor öt rajongót a színpadra szólítottunk, hogy velük énekeljünk. Én találomra ráböktem valakire, ahogy a többiek is, Harry-t kivéve.
Rajta már láttam, hogy régóta szemezett egy az első sorban álló lánnyal, nem is lepődtem meg, amikor őt hívta fel maga mellé. A lány meg csak vigyorgott, látszólag odáig volt, meg vissza.
A szám felénél viszont, amikor göndör barátom felé néztem, a csaj keze elég érdekes helyeken járt. Harry pedig egy cseppet sem esett zavarba, lazán hagyta. Sőt, élvezte...
Amint az utolsó hangok belevesztek a rajongóink hangos kiáltásaiba, és meghajoltunk, rögtön siettem az öltözők felé.
Persze... Számíthattam volna erre. Hiszen Hazza sosem volt az a békésen élvezem a szingli életet típus. Nem, ő inkább a szexi vagyok, és ezt ki is használom kategóriába tartozott. Ha meglátott valakit, meg is szerezte.
Dühösen rángattam le magamról a ruháimat, már éppen végeztem, amikor pár perc múlva nyílt az ajtó.
Felnéztem, ám olyat láttam, amire eddig gondolni sem akartam.
Ő állt az ajtóban, az általa kiszemelt csaj - akit a színpadra is felhívott - pedig szó szerint a nyakában lógott. Az öltöző helységet a lehető leggyorsabban hagytam el, és a klub hátsó ajtaján át máris az utcákat róttam.
Rengeteg érzés kavargott bennem, a düh, a féltékenység, amit legszívesebben Harry arcába ordítottam volna, ám nem lehetett. Mert nem szabad így éreznem, és minden, ami a fejemben járt abban a pillanatban, amikor elkeseredésemben egy út széli szemetesbe rúgtam, helytelen volt.



Harry


A koncert felénél tartottunk, amikor észrevettem egy lányt az első sorban. A fények villogtak, és alig láttam valamit a sötétben, mégis kiszúrtam, hogy sokkal szebb, mint a többi. Az alakja formás, és olyan mély kivágású felsőt viselt, amiben a mellei korán sem nem látszottak kicsinek. Ilyen lányokat lehet látni a TV-ben is. Tetszettem neki, nem kérdés. Hisz én vagyok Harry Styles.
Nem is haboztam, amint eljött a rajongókkal való közös éneklés, felhívtam a színpadra, míg a többiek is kiválasztottak valakit.
Miközben elénekeltük a dalt, végig mosolyogtunk egymásra, és megkértem, hogy várjon meg az öltözőknél.
A végszó után lesiettem a színpadról, és megkerestem.
- Szia - vigyorgott.
Bizonytalanul végigmértem.
- Szia.
- Emma vagyok, hatalmas rajongód, és szeretlek - mutatkozott be.
- Örvendek - nyújtottam a kezem, majd rákacsintottam.
Megfogta a karom, magához húzott, lábujjhegyre állt, aztán megcsókolt, én pedig viszonoztam. Gyors volt, határozott, és ez tetszett. Bevittem magammal az öltözőnkbe, ahol sietve átöltöztem. A fiúk leesett állal bámultak, de nem foglalkoztam velük. Végül is ismernek...
A klubból kézen fogva távoztam a lánnyal, a képünk pedig jóformán mindenhol meg fog jelenni a másnapi újságban a fotósoknak hála.
Hívtam egy taxit, és amíg vártunk, leültünk egy padra. Beszélgetni kezdtünk, ám főleg csak róla, hisz rólam a legtöbb dolgot tudta, így nem volt túl sok mondanivalóm.
Az autó megállt előttünk, és beszálltunk. Emma bediktálta a címét, majd a sofőr gázt adott, és elindult. A lány lábait az ölembe vettem, arcáért nyúltam, majd szájon pusziltam, és egy elég heves csókcsatába keveredtünk. Egyik kezemmel már a pólója alatt jártam, amikor a vezető - akiről majdnem megfeledkeztünk - megköszörülte a torkát.
- Megérkeztünk - nézett rám rosszallóan.
Kezébe nyomtam a pénzt, majd köszönés nélkül kiszálltunk, és a bejárathoz siettünk. Emm kinyitotta az ajtót, megmarkolta az ingem, és - feltehetőleg - a szobája felé vezetett. Amint beértünk, a ruhái fele már a földön hevert. Nem bírtam magammal, régen voltam lánnyal. Amikor már rajtam sem maradt ruha, felemeltem, átkulcsolta a lábait a derekamon, a nyakamat átkarolta, én pedig az ágyig sétáltam. Az egész éjszakát együtt töltöttük.
Reggel felkeltem, mielőtt felébredt, de otthagytam a számom és egy üzenetet, majd elindultam haza.

3. Díj!

Még egy díjat kaptunk, köszönjük szépen Netty-nek.

Szabályok:

1. Mindenkinek 11 dolgot kell mondani magáról.

2. A jelölő minden kérdésére válaszolni kell.

3. 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek.

4. 11 embert kell megjelölni, linkelni.

1. Magamról

1. Szeretem a csillagokat, éjjelente ki szoktam feküdni nézni őket.

2. Rágó mániám van. Mindig van nálam egy csomag. A kedvencem az áfonyás.

3. Rendszeresen blogolok. (http://with-me-tonight.tumblr.com/)

4. Művészeti iskolában tanulok.

5. Halálosan imádom a pillangókat.

6. Az embereken először a cipőjüket nézem meg. Sokat elárul a viselőjéről.

7. Édesszájú vagyok. 

8. Imádom, ha Doraa bökdös. Felemelő érzés.

9. Tudok bowlingozni. Tegnap óta.

10. Naponta egy tonna hajlakkot fújok a hajamra.

11. Nagyon nem szeretnék nő lenni...

2. Kérdések

1. Mi a teljes neved?

Radóczi Sándor

2. Hány éves vagy?

15.

3. Hol laksz?

Mucsa :D

4. Mióta vagy Directioner?

Nyár eleje óta.

5. Ki a példaképed?

Lady Gaga.

6. Van testvéred?

Van, három is.

7. Van állatod?

Igen, a testvéreim.

8. Milyen telefonod van?

Sony Ericsson Xperia Mini.

9. Ha választhatnál egy szuper erőt mi lenne az?

Láthatatlanság.

10. Mi csinálnál, ha az űrlények megtámadnák a földet?

Valószínűleg behódolnék, és megkérném őket, hogy vigyenek magukkal.

11. Mi volt a legfurább szituáció ami eddig történt veled?

Felszöktem Pestre egy idegenhez, 250 km távolságra.

Mivel még mindig nem olvasok blogokat, ezért nem tudom tovább küldeni.

Sanyii.

Twitcam

Sziasztok!

Holnap egy twitcamet csinálunk, akit érdekel, nézzen minket fél kettőtől. Majd még jelentkezünk.
Sajnáljuk, hogy eddig nem hoztuk a fejezetet, holnap felkerül. Doraa is üdvözöl mindenkit.

Sanyii.

2. Díj!

Köszönjük szépen a 2. díjunkat LittleMissMasterpiece-nek, hálásak vagyunk.

1. Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!

2. A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!

3. 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!

4. 11 embert meg kell jelölni és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés)

1. Magamról:

1. Imádom a joghurtot.

2. Koordinációs problémáim vannak, az egyensúlyérzékem vetekszik a nullával, és képes vagyok a saját lábamban megbotlani. 

3. Van két bátyám és egy húgom, nagyon szeretem őket.

4. Egyedülálló vagyok fél éve, ami jó ideig zavart.

5. Megveszem a karkötőkért, nagyon sok van.

6. Nincs kedvenc színem, vagy számom. Ezekben a kérdésekben döntésképtelen vagyok, és minden héten változna a véleményem, ezért mindet szeretem.

7. Véresen tudok rajongani, ebből nagyon sok gondom származik. 

8. Lady Gaga a példaképem.

9. Tudok rajzolni, de nagyon nem szeretek.

10. Az írás az új hobbim, amiért köszönet Doraa-nak! Bár személy szerint nagyon kezdőnek tartom magam.

11. Larry Stylinson a fél életem. Ha ők nem lennének, nagyon sok jó dolog nem történt volna meg velem, nem írnék, nem lennék itt, és úgy, ahogy. Sokat köszönhetek ennek az idióta mániámnak.

2. Kérdések:

1. Hogyan képzeled el a jövődet? 

Ez egy vicces kérdés. Sehogy. Ezen nem szoktam gondolkodni. A dolgok majd úgy alakulnak, ahogy alakítom őket. Persze, mindenkinek vannak álmai, vagy vágyai, de az enyéim többsége nem épp megvalósítható. Erre a kérdésre 5 év múlva térnék vissza. 

2. Miből meríted az ihletet az íráshoz?

Nem tudom. Nagyon sok hatás van, ami ér. Főleg Larry-ből merítem, ezért nem is próbálkoznék meg mást írni, még.

3. Mi a gyenge pontod?

Sorolhatnám... Nagyon érzékeny vagyok. Könnyen meg lehet bántani, és ezt az emberek elég jól kihasználják. Nincs túl nagy önbizalmam, viszont elég jó embernek tartom magam, igyekszem jószívű lenni.

4. Sétáltál már téli estén, mezítláb az utcán, fagyival a kezedben?

Ezt így konkrétan még nem próbáltam, de felveszem a bakancslistámra!

5. Milyen nevet adnál a lányodnak?

Ezen sem igazán gondolkodtam még, mivel nem lányt szeretnék, és az sem biztos, hogy lesz gyerekem. De a Bella név nagyon tetszik.

6. Mi a kedvenc ételed/italod?

Nem tartom számon. Mindenféle étel jöhet, kivétel a hal, gomba, paradicsom, tök és kapor. Viszont elég nyitott vagyok az új dolgokra. Italok közül pedig az alkoholon kívül mindent szeretek.

7. Mit tartasz fontosnak egy blogos történetben?

Főleg fiú-fiú történeteket olvasok. Lényeg, hogy a cím, leírás fogjon meg, vagy eleget tegyen az elvárásaimnak. Gyakorlatilag képes vagyok egy éjszakát átolvasni, ha valami nagyon érdekel. És igen, volt már rá példa...

8. Szabadidődben szoktál-e olvasni könyveket? Ha igen, ki a kedvenc íród?

Szoktam, de nincs kedvenc könyv íróm. 
9. Valami, amire büszke vagy.
Lehet, hogy egoistának, vagy nagyképűnek tűnök, de magamra vagyok büszke.
10. Három dolog, ami mindig nálad van a táskádban.
- Egy dezodor, kizárólag csúnya emberek elleni védekezésre.
- A pénztárcám.
- A tolltartóm, ami egyben egy túlélő csomag.
11. Valami, amit mindenképp meg szeretnél tenni az életben.
A mai naptól szeretnék egy téli estén, mezítláb az utcán, fagyival a kezemben sétálni.

Mivel egyáltalán nem olvasok blogokat, mióta a kedvenc blog íróm abbahagyta az írást, nem tudom tovább küldeni senkinek, sajnálom.

Sanyii.

4. Why couldn't I shut up?

Sziasztok!

Rendkívül sajnáljuk, hogy később tettük fel a fejezetet, mint ahogy ígérve lett, ám most itt van. A helyesírási és egyéb hibákért nem vállalok felelősséget, mivel hét órát utaztam, mielőtt nekiálltam javítani - nem, nem vagyok fáradt.
Köszönjük a sok kommentet, jó olvasást!

Doraa voltam, Sanyinak meg nincs mondanivalója.

Louis


- Szeretlek - hallottam sírástól kissé rekedt hangját.
Reméltem, hogy csak rosszul hallok. A feszült csendből tudtam, hogy vár. Vár arra, hogy...
Képtelennek éreztem magam rá.
- Én is - nyögtem ki végül, és akaratlanul vontam magamhoz még szorosabban.
A baj csak az volt, hogy ettől majdnem felnyögtem. A leheletét éreztem a nyakamon. Az illata... Elég!
Kicsit durvábban toltam el magamtól, mint szerettem volna.
- El kéne mennem fürdeni... - magyarázam.
Arcára visszatért a gyönyörű mosoly. Végignéztem rajta.
- Neked pedig meg kéne törölköznöd  - jegyeztem meg. - Csupa víz vagy. Ne nézz rám, ötletem sincs, mitől. Merre jártál drágám? - néztem rá rosszallóan, mire felnevetett.
Én pedig erős késztetés éreztem arra, hogy egyszerűen rámásszak.

Néhány perccel később már a zuhany alatt álltam, és kitartóan folyattam magamra a hideg vizet. Fejemben Liam szavai jártak. Figyelem és ajándékok...
Így is túlságosan figyelmes vagyok vele szemben. Mindemellett tisztában van vele, hogy nekem ő a legfontosabb...
Dehogy tudja... - szólalt meg egy hang a fejemben. Igaza volt.
Ajándékok. Térdeljek elé egy csokor vörös rózsával és egy doboz bon-bonnal? Vagy adjak neki szerenádot  az ablaka alatt állva?
Erőltetetten nevettem fel. Még csak belegondolni is őrültségnek tűnt. Illetve majd pont ettől szeret belém, persze. A baj csak az volt, hogy nem volt jobb ötletem.

Az ágyamban feküdtem, és a telefonomat nyomkodtam éppen, amikor kopogás nélkül nyílt az ajtó. Harry...
- Mizujs? - ült az ágyam szélére, én pedig nem bírtam visszafogni a boldogságom külső jeleit, amit minden alkalommal éreztem, mikor a közelemben van.
- Minden oké - vigyorogtam. - A rajongók be vannak zsongva...
- Mitől is? - nézett rám kérdőn.
Törökülésbe húzta a lábait, és szerencsémre már fel volt öltözve.
- Hát, mert szakítottam Eleanorral...
- Tényleg ennyire nem hat meg? - vonta össze szemöldökeit.
- Nem - ráztam meg a fejem. - De fáradt vagyok...
- Oké, oké, rendben, értem, megyek... - hadarta.
- Ha szeretnél, maradhatsz is...
Miért nem tudom befogni néha azt a hatalmas számat?



Harry


- Ha szeretnél, maradhatsz is... - hallottam a hangját, mikor már épp hátat fordítottam volna neki.
- Szeretnék - vigyoromra hasonló zavart grimasz volt a válasz.
Megforgatta a szemeit, és suttogott valamit.
- Tessék? - értetlenkedtem.
. Semmi, semmi... - mosolya erőltetett volt. - Mellettem alszol, vagy... - nézett a mögöttem lévő ágyra.
- Melletted... - válaszom inkább kérdésnek tűnt.
Elmélyült gondolataiban, a falat nézte, tekintete üveges volt.
- Zavarlak? Alhatok a másik ágyon is... Vagy visszamehetek a szobámba - ajánlottam.
- Nem, nem, dehogy. Azt akarom, hogy mellettem aludj.
Egyik kezét az enyémre helyezte, mosolygott.
- Én éhes vagyok, lemegyek a konyhába. Nem kérsz valamit?
Kezem az ölembe tettem, amire furcsán reagált. Bár sötétben alig láttam, a telefonja fénye bevilágította a köztünk lévő teret. Nyelt egyet, szemével követte mozgásom. A fejét megrázta, majd megigazította a haját.
- Szóval... Lou, figyelsz te rám? - húztam fel a szemöldököm.
Megint csak motyogott valamit. Megfogtam a csuklóját, és megszorítottam.
- Föld hívja Louis Tomlinsont. Louis, jelentkezz! - viccelődtem.
- Ömm, bocsi... Igen, persze, éhezem - nyalta meg a száját. - Hozhatnál két szendvicset, sok sajttal, és ha találsz, répát is tehetnél rá.
- Jó - nevettem, és ingattam a fejem. - Egy perc, és itt vagyok. Ne menj sehova!
- Itt leszek - biztosított.

A lépcsőn leszaladva egy dalt dúdolgattam. Összedobtam pár szendvicset, de nagyon sokat bénáztam, ezért negyed órámba is tellett, míg elkészültek. Répát kerestem, de nem találtam. Rátettem az ételt az első tányérra, ami a kezem ügyébe került. Már készültem volna felmenni, amikor eszembe jutott, hogy innivaló is kellene.
Kinyitottam a hűtőszekrényt, majd töltöttem két pohár üdítőt, azután elindultam vissza a szobatársamhoz.
Az ajtó elé érve benyitottam, ám Louis nem volt sehol. Leültem az ágyra, letettem mellém a - nagyon késői - vacsoránkat.
A fürdőszoba ajtó kinyílt, Lou kilépett rajta, ásított egyet, majd engem meglátva meglepődött.
- Répa nem volt, de jó sok sajtot raktam rá - mutattam a tányérra.
- Ó, hát kár... - arcán megjátszott szomorúság ült, azt hiszem.
- Hoztam fel innivalót is.
Leült velem szemben.

Míg ettünk, nem igazán kommunikáltunk, leszámítva, hogy ujjaimmal megtaláltam kézfejét, és kis köröket írtam le rajta. Nevetés közben majdnem megfulladt a kajától... és én is.
Miután végeztünk, letettünk a poharakat és a tányért, aztán fojtattam a csikizést az egész karját birtokba véve. Gonoszan nézett rám - legalábbis próbált, amire én kacéran rámosolyogtam.
Szorosan mellettem ült, egyenesen előre bámult, de néha rám nézett a szeme sarkából. Olyankor elvigyorodott. Láttam, ahogy a keze közelít az enyémhez, azután hirtelen megfogta azt, és maga felé rántott.
Az ölében feküdve nevetésben törtem ki. Fölém hajolt...
- Figyelj, Lou, aludnunk kellene - törtem meg a kínos csendet.
Bólintott, majd finoman arrébb lökött, és kikászálódott alólam.


Louis



Mikor mögöttem feküdt, halál komolyan gondolkodtam azon, hogy egyszerűen felpattanok, és futásnak eredek. A baj csak az volt, hogy nem akartam. Vele akartam lenni.
- Jó éjt - hallottam hátam mögül, miután felsóhajtott.
Várt még pár pillanatot, majd beletörődően az oldalára fordult, nekem háttal. Ez így nem jó. Felé fordultam, és a hátához szigorúan nem hozzá simulva átvetettem karomat a derekán.
Mosolyogva szusszant egyet, majd addig mocorgott, amíg a köztünk lévő távolság meg nem szűnt.
- Jó éjt - suttogta, én pedig tudtam, hogy az már biztos nem lesz.

Másnap szerencsére én keltem előbb, így volt időm a fürdőszobában rendbe szedni magamat. Most már biztos voltam abban, hogy nem csak a képzeletem, hanem a tudatalattim is határozottan ellenem van.
Visszaérve egy még mindig édesen alvó Harry-t találtam. Mellé ülve túrtam szanaszét álló göndör hajába. Morgással jelezte ébredését, ám én még ekkor sem hagytam abba a tincseivel való játszadozást.
- Lou...
- Neked is szép jó reggelt! - vigyorogtam.
- Hagyj aludni... - nyögte álmosan, majd elfordult, és a fejére rántotta a takaróm.
- Oké - rántottam meg vállam, majd kifelé indultam a szobámból.
Alig bírtam ki nevetés nélkül.
- Hogy mi? Ezt jól hallottam? Tényleg hagysz aludni? - kapta felém a fejét, és könyökölt fel hirtelen. Még soha sem volt egy olyan reggel, amikor nem keltettem fel szép, és sajátos módszerekkel, amint én ébren voltam.
- Na látod, már nem is tűnsz fáradtnak... Kár, mert egy vödör vízért indultam, de sajnos azt így megúsztad... - fordultam vissza vigyorogva felé.
Hitetlenkedve pillantott rám.
- Most menekülj, Louis Tomlinson - szaladt felém, én meg előle.
Bár ötletem sem volt, mit tenne, ha utolérne, és szerintem neki sem, azért nem akartam kockáztatni. Háromszor rohantunk körbe a ház körül, amikor már egyikünk sem bírta tovább. Kezdünk ellustulni. Fél éve még öt kört is megerőltetés nélkül futottunk le.
- Elég... - álltam meg térdeimre támaszkodva, lihegve.
- Oké rendben...
Lassan lépkedett felém, ártatlan képpel, és amikor megragadta a csuklóm, már esélyem sem volt újra megszökni előle, mint fogócskázásunk alatt számtalanszor.



Harry


Mikor odaértem hozzá, elkaptam a csuklóját, és magamhoz húztam. Kezemet végigcsúsztattam az oldalán. Döbbent arcát látva majdnem elnevettem magam, ami nem segített, mert igyekeztem komoly maradni. Arcommal közelítettem az övéhez, közben kezemmel elértem a fenekéhez...
Rácsaptam, majd futásnak eredtem.
- Gyerünk, Lou! - kiáltottam hátra, de amikor megfordultam, észrevettem, hogy nem követ.
 Megálltam. Ő csak nézett maga elé, mint akinek fogalma sincs, mi történik.
- Mi a baj? - kérdeztem, miközben közelítettem felé.
- Semmi - rázta meg a fejét.
- Biztos?
- Teljesen - mosolygott.
Belekaroltam, és elsétáltunk a bejáratig. A nappaliban a fiúk fogadtak minket. Liam kávét főzött, Niall és Zayn pedig kómásan ült a kanapén betakarózva, valami idióta sorozatot bámulva.
- Merre jártatok? - kérdezősködött Liam.
- Csak futottunk egyet - válaszolt Louis, mielőtt én megtehettem volna.
Bólogatva helyeseltem.
- Az jó... Paul hívott - mondta Zayn.
- Ja, felkeltve az egész házat - szólt közbe Niall, majd ásított.
- Mit akart? - érdeklődött Lou, megint megelőzve engem.
- Azt mondta, készüljünk, délután egy interjút, este pedig egy kisebb koncertet adunk. Háromra kell ott lennünk, gyorsan lerendezzük az újságírókat, és utána próbálnunk kell - felelt a szőke.
- Remek - forgattam a szemeimet.
Louis is ilyen véleménnyel volt, de ő inkább csendben maradt, elment a szobájába. Utána indultam, mivel a telefonomat ott hagytam az éjjel, és twitterezni akartam.
Előbb ért fel, én pedig egy zárt ajtóval találtam szemben magam. Bekopogtam, majd hallottam, ahogy hangosan sóhajt egyet a túloldalról.
- Mit akarsz? - nyitott ajtót közömbösen, majdhogynem szúrós tekintettel.
- A telefonom... Itt hagytam... az éjjeli szekrényen - hadováltam szétszórtan.
- Gyere!
Beléptem, és az ágy felé tartottam. Louis bezárta mögöttem az ajtót, és utánam indult.

Díj!

Díjat kaptunk Little Miss Muffet-től, amiért hatalmas köszönet!

1. Tedd ki a díjat.
2. Írj magadról 5 dolgot.
3. Jellemezd magad 4 szóval.
4. Küldd el 3 embernek.

2.
- Imádok - anyuék szerint túl sokat - telefonálni. (Ötletem sincs, kivel...)
- Minden nyáron tele van a kezem általam fonott karkötőkkel.
- Szeretek sütni.
- Van egy hugom.
- Fizikailag képtelen vagyok sorozatokat nézni - mindig megunom.

3.
- őszinte
- heves
- kitartó
- őrült

4.
Nem igazán olvasok blogokat, mert nincs sok időm, illetve akit szerintem illetne a díj, már megkapta, szóval nem igazán tudom tovább küldeni, de köszönet érte.

3. Lies and half truths

Sziasztok!

Sajnáljuk, hogy elég későn jelentkeztünk, itt a harmadik fejezet. Köszönjük a kommenteket és a sok-sok látogatót, nagyon boldog vagyok.
Remélem, ez után is olvastok minket.

sanyii.

Louis


Pont addig a pillanatig bírtam, amíg a WC-fülke ajtaja becsapódott a hátam mögött. A zárat elfordítottam, és a földre rogytam, miközben a könnyeim megállíthatatlanul kezdtek hullani.
A legrosszabb az, hogy fogalma sincs... El sem tudja képzelni, mit érzek minden alkalommal, amikor hozzám ér. Nem szabadna ezt éreznem, ám semmit nem tudok tenni ellene... és ez... dühítő.
Annyira közel vagyok hozzá, és mégis annyira távol. Ez nem mehet így tovább. Valaminek muszáj változnia.
Csak bámultam magam elé. Képtelen lennék elszakadni tőle. Közelebb pedig... Lehetetlen.
Tehetetlenül túrtam hajamba, alaposan összekócolva azt.
Ekkor hallottam, ahogy valaki beront a mosdóba. Sejtettem, ki az, majd mikor kopogást hallottam, már biztos voltam benne. Az, akit jelen pillanatban a legkevésbé sem szerettem volna a közelemben tudni.
A könnyeket erőtlenül elmaszatoltam az arcomon, és bármennyire is nehezemre esett, elküldtem.
Belém hasított a hiányérzet. Eddig bármi problémával kellett szembenéztem, az első dolgom volt őt beavatni, és ha segíteni nem tudott, hát engedte, hogy a vállán sírjam ki magam. Most pedig nem tudok mást tenni, mint lerázom valami hazugsággal.
Mindketten tudjuk, hogy amit válaszként elhadartam, annak köze sincs az igazsághoz, ő mégis elfogadta, és egyedül hagyott. Miért ilyen kedves és törődő, még akkor is, amikor éppen elküldöm?
Mert fontos vagy neki - jutott eszembe a mindenki által unalomig ismételt mondat. Persze... Fontos, mint barát, mint egy testvér, vagy mint egy bandatag...
Semmi esetre sem úgy, mint... Mint ő nekem.
Hirtelen felpattantam, és futásnak eredtem. Nem is figyeltem, merre, egyszerűen csak vittek a lábaim. Hallottam, ahogy utánam kiáltanak, hallottam, hogy valaki követ.
Csak akkor lassítottam le, mikor már kiértem az utcára.
- Louis, állj már meg! - kiabált valaki utánam, ám nem Harry volt.
Úgysem futhatok örökké - sóhajtottam nagyot, és megtöröltem arcomat a pólóm ujjába. Mikor Liam mellém ért, széles mosolyt erőltettem magamra.
- Nincs kedved sétálni egyet?
Jobb híján bólintottam.



Harry


Nem tudtam mit tenni, a lábam földbegyökerezett, a szemeim megteltek könnyel... ismét. Csakhogy most ki is tört belőlem, minden mással együtt, amit az utóbbi időben tűrtem, magamba fojtottam, és elhallgattam. Borzalmas érzés volt. Végtagjaim elgyengültek, erőtlenül ereszkedtem le a térdeimre, majd leültem, lábaimat felhúztam, és a fejem rájuk hajtottam. Nem tudom, mennyi idő telt el így, de a rajongók hamar rám találtak, és körbevettek. Egy csapat lány sikítozó, aggodalommal teli hangját hallottam. 
- Menjetek innen! - rivallt rájuk Niall, majd betört Zaynnel a tömegbe, a hónom alá nyúltak, felemeltek, és lábra állítottak. - Harry, kérlek, ne itt... Nemsokára a paparazzik is megjelennek - erőlködött az ír.
Nem érdekelt semmi. Nem érdekelt, hogy másnap minden a meggyötört képemmel lesz tele. Nem érdekeltek a hamarosan szárnyra kelő pletykák.
A barátom mellett a helyem, nem lökhet el ilyen egyszerűen.
Életre keltettem a lábaimat, majd a fiúk társaságában megléptem a helyszínről. A lányok sokáig követtek, néhány vakuval is szembe találtuk magunkat, de sikerrel jártunk, haza értünk.
Louis-t és Liamet persze sehol sem találtam, de ez nem lepett meg...
Besiettem a szobámba, az ajtót becsuktam, és nekidőltem. A fejemet jól irányzott mozdulatokkal vertem hozzá. Ez nem segít... 
Érezni akarom, hogy jól van. Tudnom kell. Boldognak szeretném látni.
Siránkozásom hamar véget ért, mikor valaki kopogott, és próbált bejutni, de én eltorlaszoltam az útját.
- Figyelj Harry, nem vagy éhes? - érdeklődött Niall félénk hangon, suttogva, az ajtó túloldaláról.
- Nem épp a legmegfelelőbb időpont, Niall - mondtam sírva. Ami azt illeti, arra sem figyeltem, miről, vagy mit beszélek. Csak reméltem, hogy ki tudok nyögni egy értelmes mondatot, anélkül, hogy elakadjon a nyelvem, és zokogni kezdjek.
- De Zayn készülődik, randija lesz. Én pedig nem szeretnék egyedül enni...
Egyre kevesebb volt a hangjában az él, zavartan nyöszörgött.
- Kisebb gondom is nagyobb ennél, ne haragudj! - kiáltottam erősebben, hangosabban és ellenségesebben a kelleténél.
Azonnal megbántam. Már épp bocsánatot kértem volna, de megszólalt.
- Megértem...Szia...
Utána már nem hallottam a hangját. Folytattam mindent, ott, ahol abbahagytam.
Aztán feltápászkodtam, elmásztam az ágyamig, majd jó mélyen eltemettem magam a gondok elől. Senki sem ért meg. Az egyikük csak enni, a másik pedig csak csajozni tud... 
Nem sírok, jól vagyok. Minden rendben - ismételgettem magamban, de minden másodperccel egyre közelebb kerültem egy tartós idegösszeroppanáshoz. A könnyeim csak folytak és folytak, amíg el nem aludtam.



Louis


Liam mellett sétáltam az utcán, már sötétedett. Ő nem tudta, hogyan kezdje, nekem meg nem volt mondanivalóm.
- Igazából először nem akartam ennyire egyenes lenni, mint amennyire az leszek... - szólalt meg végül hosszú percek után. - De azt hiszem ismerlek már elég ideje ahhoz, hogy ne kelljen mellébeszélnem.
Egy pillanatra megállt, és beleegyezésemet várta. Csak akkor folytatta, mikor bólintottam - a sétálást és a mondandóját egyaránt.
- Tudod, Harry nagyon aggódik érted. Sőt, mind aggódunk érted, hiszen a vak is látja, hogy hiába mondod, nincsen minden rendben.
- Pedig... - védekeztem automatikusan, de leintett.
- És most már Harry-ért is aggódunk. Tudod... A legjobb barátod. Emlékszel még rá? Ő az, akit ellöksz magadtól...
- Nem értesz te semmit - csattantam dühösen, és a park felé vettem az irányt, amely mellett éppen elhaladtunk.
- Akkor mit szólnál ahhoz, hogy ha elmondanád? - követett.
- Ez nem olyan egyszerű.
- Louis... - fordított maga felé.
- Na jó, elmondom, ha belemászol a szökőkútba velem.
Tudtam, hogy úgysem csinálja meg. Túl békeszerető. Az őrök elől futni pedig nem éppen békés...
- De akkor elmondod.
- El - erősítettem meg magamat.
- Rendben van.
Rohanni kezdett a szökőkút felé, én meg nevetve utána. Ennyire akarja tudni a választ?
Egyikünk sem hezitált, az alacsony peremet átugorva máris térdig a vízben álltunk. Lefröcsköltem, mire vigyorogva nekem rontott, és ledöntött a lábamról.
Mikor felkászálódtam, rájöttem, hogy itt az ideje távozni a tett színhelyéről. Futásnak eredtem, Liam ismét követett.
Csak pár utcával odébb álltam meg, majd térdemre támaszkodva vártam be bűntársamat. Nem bírtam abbahagyni a nevetést. Ekkora őrültséget is rég csináltam... És azt mind Harry-vel.
- Most pedig kezdhetsz beszélni.
Liam határozott volt, ám ha jól láttam, még maga sem hitte el, mibe rángattam bele az előbb.
- Ez hatalmas volt... Mindig is ki akartam próbálni... - vigyorom levakarhatatlan volt, valahogy feltöltődtem energiával. Vagy csak az adrenalin hajtott...
- Induljunk haza. Csupa víz vagy... - állapította meg.
- De megérte, nem? - kérdeztem, miközben eleget téve utasításának lábaimat szórakozottan egymás után helyezve kezdtem ballagni a megfelelő irányba.
- Meg. Főleg, ha végre elárulod, hogy mi bajod van.
- Csak azt hiszem tetszik valaki... - ejtettem ki a szavakat könnyedén.
- Várjunk egy percet. Én ezért fürödtem a szökőkútban? - vonta fel szemöldökét.
- Nagyon úgy tűnik... - rántottam meg a vállam látványosan.
Barátom kezdett kissé idegesnek tűnni... Én meg egyre jobban éreztem magam.
- De történt valami? Honnan ismered, és mióta?
- Semmi sem történt, és elég régóta. De ő más, mint a többi.
Vigyáznom kellett a számra, ha túl sokat árulok el, rájön. Ám nem bírtam tovább magamban tartani. Muszáj volt beszélnem. Ez az alkalom pedig tökéletesen megfelelő volt rá.
- Értem - vigyorodott el Liam. - Szóval szerelmes vagy.
- Nem - jelentettem ki egyből. - Csupán nem tudom, hogy mit tehetnék, hogy elcsábítsam.
- Tudod, szerintem az mindig bejön, ha érzi, hogy figyelsz rá, és foglalkozol vele. Ja, és az ajándékok is igen hatásosak tudnak lenni... A legtöbb lány elég egyszerű.
Egyszerűen csak bólintottam. Talán igaza van...



Harry


Arra ébredtem, hogy ömlik rólam az izzadság. A létező összes takaró és párna rajtam volt. Mialatt aludtam, besötétedett. Letöröltem a szemem, a nyálat az arcomról, nyújtózkodtam, majd felültem, lelöktem magamról az ágyneműt, és kómásan bámultam magam elé.
Még így is melegem volt.
Felkeltem, lehúztam a pólóm és a nadrágom, az ablakot is kinyitottam.
Ránéztem az órámra, és megállapítottam, hogy még emberi időben vagyok ahhoz, hogy ébren találjam a többieket. Talán Louis is hazajött végre...
Lelkesen szaladtam az ajtó irányába, amikor megcsúsztam a padlón, és megfejeltem azt.
- Aú - ordítottam egyet a hatalmas koppanás után, amit valószínűleg az utca túloldalán is meghallottak. 
A kilincsbe kapaszkodva lábra emelkedtem, aztán a fejemet fogva kimentem, lesétáltam a lépcsőn felderíteni a terepet.
A nappaliba érve megpillantottam Louis-t. Épp Liammel nevettek valamin jóízűen. Irigy lettem... 
Megköszörültem a torkom, amire felfigyeltek, észrevettek. Liam először rám nézett, azután Louis-ra mosolygott, majd ösztönzőleg megbökte a vállát. Valamit motyogott is mellé, de nem rá figyeltem.
Lou karbatett kézzel ült, ölében egy törölköző volt, haja csupa víz. Ajkain mosoly jelét véltem felfedezni, amitől egy pillanatra megnyugodtam, de a szívemet még mindig a torkomban éreztem.
Rám nézett, majd egy széles mosollyal melegen üdvözölt, amire a válaszom egy zavart vicsorgás volt.
- Szia.
- Szia - léptem közelebb.
- Akkor én most hagylak titeket, beszéljetek csak - ugrott fel Liam, a törölközőjét a hajára tette, majd egy utolsó pillantást vetett Louis-ra, és elsétált a konyha irányába.
Helyet foglaltam mellette, de nem mertem ránézni. 
- Mi volt az a zaj fentről? - törte meg a csendet.
- Elestem... - a tekintetünk még mindig nem találkozott. - Miért vizes a hajad? - nem fejeztem be az előző témát.
- Liammel fürödtünk egy szökőkútban... - nevetett.
- És engem nem hívtatok? - szegeztem neki a kérdést, és már bevetettem volna a szokásos nézésem...
- Ömm, izé... Nem fázol? - mutatott végig rajtam, én pedig rájöttem, hogy egy szál alsónadrágban vagyok. 
- Nem, de ha zavar, felöltözhetek.
- Nem, nem, dehogy. Maradj csak! - mentegetőzött.
- Rendben. Jobban vagy? - hangom rekedt volt, megfagyott közöttünk a levegő.
- Igen, beszéltem Liammel... Ne haragudj, szemét vagyok - a szemei csillogtak a könnyektől.
- Nem vagy az. Ha már jobban vagy, akkor nem erőltetem. Szomorú vagyok, de kiheverem. De kérlek, legközelebb mondd el, ha valami bánt..
Egész testemmel felé fordultam, és átöleltem, arcomat a vállára hajtottam, majd folyni kezdtek a könnyeim.
Kezét a hátamra simította, és mélyeket lélegzett.
- Szeretlek - suttogtam.